*Patrick szemszöge*
- Chris! Sokáig futunk még? Már nem bírom tovább szusszal! - kiáltottam tesókámnak jó 20 percnyi erőltetett sprint után.
- Látod ott előttünk az az erdőt? Odáig még sprintelünk! - mutogatott Chris előre. Még öt perc után végre a fák között voltunk. Addig egy pillantra se nèztem hátra esetleges követők után kémlelve, de most egy cseppet kíváncsi voltam és oldalra sandítottam. Vesztemre... Egyenest neki futottam egy fának és lendületesen hanyatt vágódtam.
Hosszú másodpercekig azt se tudtam hogy hol vagyok, csak feküdtem a hátamon mint egy nagyra nőtt teknős. Egyszer csak Chris arcát láttam meg a fejem felett.
- Te Patrick... Ha sokáig tökörészel itt elkapnak. Később pihenj...
- Pihen a jegesmaci pimpilimpije! - mordultam fel. - Épp most volt balesetem egy fával.
- Szegény fa... - sajnálkozott vigyorogva Chris.
- Ugye most tudod, hogy nagyon sok szép dolog jár a fejemben válaszként? - néztem olyan csúnyán rá amilyen csúnyán csak tudtam.
- Képzelem drága ikrem, képzelem. - vigyorgott továbbra is. - Na gyerünk tovább.
Húsz percnyi kutyagolás után még mindig nem volt vége az erdőnek. És kezdett egyre sötétebb lenni.
- Vajon hol vagyunk? - álltam meg egy mini vízesés mellett.
- Szerinted mi vagyok én Google Maps, hogy tudjam? - mondta cseppet ingerülten ikertesócskám.
- Jól van na nem kellene rögtön leharapni a fejemet... Nem tehetek róla hogy havibajos vagy. - nyújtottam rá nyelvet majd ugrottam is el, mert egy darab gombát vágott hozzám. - És még a kajával is dobálkozol? Ejnye.
- Bocsi... Csak kicsit már éhes vagyok és kezdek aggódni... Se egy telefonunk nincs, se semmi. - ráncolta a homlokát.
- Szerintem maradjunk itt mert ahogy elnézem lassan full sötét lesz és ami azt illeti nincs kedvem még egy fának neki menni. Így is akkora szarvam nőtt, hogy úgy nézek ki tőle, mint egy unikornis. - ültem le egy nagy sziklára sajgó púpomat simogatva a homlokomon.
- Pat a csilivili szivárvány egyszarvú! Juuuuuj de cukiiii. - cukkolt Chris. - Ha most lenne mobilunk ezt kiposztolnám Twitterre.
- De hál' istennek nincs! - forgattam a szemeimet. - Most te mit is csinálsz?
Chris faágakkal szórakozott. Egymásra rakta őket, majd forgatni kezdett egyet a kezei között.
- Nem egyértelmű? Tüzet gyújtok. Az Éhezők Viadalában valahogy így csinálták.
- Ahha... Majd szólj ha sikerült a vizes fát meggyújtanod.
- Már volt egy szikra...! Patrick csináltam egy szikrát! - ugrott fel hirtelen és indián táncot lejtette a fakupac körül.
- A szemed káprázott drága ikrecském! Valószínűleg már annyira éhes vagy hogy már képzelődsz is. Basszus Chris ez tényleg szikra! De nem ám a kupacodra ment hanem arra a nyavalyás száraz fűre! Most nézd meg hogy terjed! Chris Voros te ránk gyújtod az erdőt! - pattantam fel mikor az aprócska lángnyelvek önálló életre keltek. Ijedten hátráltam a kis tó fele, ahová a vízesés zubogott.
- Patrick elevenen meggrilleződünk! - futott felém Chris is.
- Mi grillcsirkénk ki vagy a mennyekben szenteltessék meg a te neved....- térdeltem le.
- Te meg mi a lepkefingot csinálsz? - esett le ikrem álla.
- Imádkozok a grillcsirkéhez, nem egyértelmű? - utánoztam Christ. - Eskü ha ezt élve megússzuk sose eszem többet sültcsirkét.
- Úszni.... úszni... víz.... - akadt meg Chris egy pillanatra.
- Strandlabda, hullám, napozás... - szólaltam meg.
- Mi?
- Most nem vízparti dolgokat sorolunk? - néztem rá nagy ártatlan szemekkel.
- Patrick bele kell mennünk a tóba! A víz nem ég! Gyerünk ugorjunk! - lökött egyet rajtam ikrem.
- Dehogy ugrok! Tél van! Hideg a víz és képzeld: láttam a Titanicot! Én nem akarok megfagyni! - tiltakoztam.
- Hanem inkább megégsz? - állt meg Chris közvetlenül a tó mellett. - Mindegy nélküled nem megyek sehova...
Egyszer csak valami csobbanást hallottunk magunk mögül és valami megragadta a lábunkat. A hideg vízbe csapódva egy pár perces eszmélet vesztésem lehetett, mert egy barlangban tértem észhez ahol javában lobogott egy kis tábortűz.
- Nicsak, Iker 2 magához tért. - hallottam egy idegen, női hangot. Ijedten ültem fel. Chris javában kanalazott valamit, de most arra nézett ahol én feküdtem.
- Hol vagyok? - tettem fel az első kérdést.
- Barlangban a tó alatt. - válaszolt egy másik nyugodtabb női hang. Chris mellett egy 15-16 éves forma lány tűnt fel.
- Amúgy a pokol fenekén. Hála a kis gyújtogatási kényszereteknek már kb a fél tokiói maffia tudja, hogy merre keressen titeket. - válaszolt az első hang. Balra pillantottam. A másik lány olyan velünk egy korúnak nézett ki. - Mondhatni szép kis kémek vagytok, Iker 1 és Iker 2.
- Chris. - mondta ikrecském két falat között. - Chris Voros. Ő pedig Patrick. És nem vagyunk kémek!
- Tudjuk és tudjuk. - vigyorgott az idősebbik lány. - De ha már a maffia ennyire ragaszkodik hozzá hogy ti kémek vagytok...
- Te ki vagy? - szegeztem neki a kérdést.
- Grapes ügynök. Melody. A társam pedig Diana. Mi voltunk azok akik a kis magánakciónkkal ki akartunk szabadítani titeket. Csak kissé keresztbe húztátok a számítást. - nézett rám vizslatóan az idősebbik csaj. - Egyél.
Volt valami a modorában, ami nem igazán tette szimpatikussá. Túl határozott, parancsolgató és szókimondó volt. Chris-szel egész vacsi közben jól elvoltak. Engem meg mindig piszkált és ugratott.
- Nem ízlik? - ült le mellém Diana.
- De... Nagyon finom. - úgy elgondolkodtam, hogy elfelejtettem enni. - A társad... Melody miért viselkedik így velem?
- Nem tudom. Általában mindenkivel nagyon közvetlen... De veled valamiért kicsit tartózkodó. Majd kiderítem oks? - mosolygott rám a lány.
- Oké. - mosolyogtam vissza. - Amúgy ha ti titkos ügynökök vagytok, akkor miért kell bujdokolnunk? Miért nem rögtön hazafele tartunk valami szupertitkos repcsin?
- Mert amíg titeket akartunk megmenteni a tűzből, leesett az adóvevő óránk és most a STA szerint letüntünk a térképről... Sajnos amíg meg nem találnak minket önerőből kell életben maradnunk. - szólt közbe Melody elkomorult arccal.
A helyzetünk még így telehassal sem tűnt túl rózsásnak. De akármennyire benne voltunk a slamasztikában, a nap eseményei annyira lefárasztottak, hogy hamarosan elnyomott az álom...
- Bocsi... Csak kicsit már éhes vagyok és kezdek aggódni... Se egy telefonunk nincs, se semmi. - ráncolta a homlokát.
- Szerintem maradjunk itt mert ahogy elnézem lassan full sötét lesz és ami azt illeti nincs kedvem még egy fának neki menni. Így is akkora szarvam nőtt, hogy úgy nézek ki tőle, mint egy unikornis. - ültem le egy nagy sziklára sajgó púpomat simogatva a homlokomon.
- Pat a csilivili szivárvány egyszarvú! Juuuuuj de cukiiii. - cukkolt Chris. - Ha most lenne mobilunk ezt kiposztolnám Twitterre.
- De hál' istennek nincs! - forgattam a szemeimet. - Most te mit is csinálsz?
Chris faágakkal szórakozott. Egymásra rakta őket, majd forgatni kezdett egyet a kezei között.
- Nem egyértelmű? Tüzet gyújtok. Az Éhezők Viadalában valahogy így csinálták.
- Ahha... Majd szólj ha sikerült a vizes fát meggyújtanod.
- Már volt egy szikra...! Patrick csináltam egy szikrát! - ugrott fel hirtelen és indián táncot lejtette a fakupac körül.
- A szemed káprázott drága ikrecském! Valószínűleg már annyira éhes vagy hogy már képzelődsz is. Basszus Chris ez tényleg szikra! De nem ám a kupacodra ment hanem arra a nyavalyás száraz fűre! Most nézd meg hogy terjed! Chris Voros te ránk gyújtod az erdőt! - pattantam fel mikor az aprócska lángnyelvek önálló életre keltek. Ijedten hátráltam a kis tó fele, ahová a vízesés zubogott.
- Patrick elevenen meggrilleződünk! - futott felém Chris is.
- Mi grillcsirkénk ki vagy a mennyekben szenteltessék meg a te neved....- térdeltem le.
- Te meg mi a lepkefingot csinálsz? - esett le ikrem álla.
- Imádkozok a grillcsirkéhez, nem egyértelmű? - utánoztam Christ. - Eskü ha ezt élve megússzuk sose eszem többet sültcsirkét.
- Úszni.... úszni... víz.... - akadt meg Chris egy pillanatra.
- Strandlabda, hullám, napozás... - szólaltam meg.
- Mi?
- Most nem vízparti dolgokat sorolunk? - néztem rá nagy ártatlan szemekkel.
- Patrick bele kell mennünk a tóba! A víz nem ég! Gyerünk ugorjunk! - lökött egyet rajtam ikrem.
- Dehogy ugrok! Tél van! Hideg a víz és képzeld: láttam a Titanicot! Én nem akarok megfagyni! - tiltakoztam.
- Hanem inkább megégsz? - állt meg Chris közvetlenül a tó mellett. - Mindegy nélküled nem megyek sehova...
Egyszer csak valami csobbanást hallottunk magunk mögül és valami megragadta a lábunkat. A hideg vízbe csapódva egy pár perces eszmélet vesztésem lehetett, mert egy barlangban tértem észhez ahol javában lobogott egy kis tábortűz.
- Nicsak, Iker 2 magához tért. - hallottam egy idegen, női hangot. Ijedten ültem fel. Chris javában kanalazott valamit, de most arra nézett ahol én feküdtem.
- Hol vagyok? - tettem fel az első kérdést.
- Barlangban a tó alatt. - válaszolt egy másik nyugodtabb női hang. Chris mellett egy 15-16 éves forma lány tűnt fel.
- Amúgy a pokol fenekén. Hála a kis gyújtogatási kényszereteknek már kb a fél tokiói maffia tudja, hogy merre keressen titeket. - válaszolt az első hang. Balra pillantottam. A másik lány olyan velünk egy korúnak nézett ki. - Mondhatni szép kis kémek vagytok, Iker 1 és Iker 2.
- Chris. - mondta ikrecském két falat között. - Chris Voros. Ő pedig Patrick. És nem vagyunk kémek!
- Tudjuk és tudjuk. - vigyorgott az idősebbik lány. - De ha már a maffia ennyire ragaszkodik hozzá hogy ti kémek vagytok...
- Te ki vagy? - szegeztem neki a kérdést.
- Grapes ügynök. Melody. A társam pedig Diana. Mi voltunk azok akik a kis magánakciónkkal ki akartunk szabadítani titeket. Csak kissé keresztbe húztátok a számítást. - nézett rám vizslatóan az idősebbik csaj. - Egyél.
Volt valami a modorában, ami nem igazán tette szimpatikussá. Túl határozott, parancsolgató és szókimondó volt. Chris-szel egész vacsi közben jól elvoltak. Engem meg mindig piszkált és ugratott.
- Nem ízlik? - ült le mellém Diana.
- De... Nagyon finom. - úgy elgondolkodtam, hogy elfelejtettem enni. - A társad... Melody miért viselkedik így velem?
- Nem tudom. Általában mindenkivel nagyon közvetlen... De veled valamiért kicsit tartózkodó. Majd kiderítem oks? - mosolygott rám a lány.
- Oké. - mosolyogtam vissza. - Amúgy ha ti titkos ügynökök vagytok, akkor miért kell bujdokolnunk? Miért nem rögtön hazafele tartunk valami szupertitkos repcsin?
- Mert amíg titeket akartunk megmenteni a tűzből, leesett az adóvevő óránk és most a STA szerint letüntünk a térképről... Sajnos amíg meg nem találnak minket önerőből kell életben maradnunk. - szólt közbe Melody elkomorult arccal.
A helyzetünk még így telehassal sem tűnt túl rózsásnak. De akármennyire benne voltunk a slamasztikában, a nap eseményei annyira lefárasztottak, hogy hamarosan elnyomott az álom...
No comments:
Post a Comment