Chapter 1 - Kezdjük!

*Patrick szemszöge*

Egy újabb péntek délután, egy újabb várakozós-vacogós-borongós nap. Épp végeztem a McDonald's-ben ( a továbbiakban hívjuk csak Mekinek) a munkával és per pillanat Chrisre vártam. Megint késett, én pedig már kezdtem fázni. Már épp előbányásztam a telefonomat a zsebemből, hogy a hideg ellen való nem-tetszésemet megosszam Twitteren is, mikor valami ráesett a képernyőre, hogy ott folyékony halmazállapotot felvéve díszelegjen. Felpillantottam.

- Havazik... - állapítottam meg boldogan. Nagy és sűrű pelyhekben esett a hó. Remélhetőleg ez végre megmarad és lehet hóembert építeni. 

Pár pillanattal később végre egy autó hangját hallottam. Reménykedve fordultam meg, hátha drága ikertesóm érkezett. Csalódottan konstatáltam a fekete, sötétített ablakú BMW láttán, hogy nem. A kocsi tőlem körülbelül 1,5 méterre állt meg. Két ballonkabátos, napszemüveges fazon szállt ki belőle és indult el felém. Elmosolyodtam, hisz szürkületben alig ha veszik hasznát azoknak a szemüvegeknek így öt óra tájban. Tovább böngésztem a telómat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valakik megragadják a karomat két oldalról. Megzavarodva néztem fel. A ballonkabátos majmok rángatni kezdtek.

- Most végre meg vagy. - szólalt meg az egyik valami iszonyú angol akcentussal - alighanem ázsiai lehet. 

- Ha ez itt van, akkor az ikre se lehet messze. - mormogta a másik.

- Mi? Mit akarnak Christől? És tőlem? Engedjenek el! - feszengtem a szorításukban.

- Nocsak nevet is változtattatok? Az a titkosszolgálat semmit sem bíz a véletlenre, ha az ügynökeiről van szó. - röhögött az egyik. 

-  Nevet változtatni? Viccel? 20 éve Patrick a nevem és tudtommal Chris sem változtatott születése óta nevet. - méltatlankodtam. - És ha most megbocsájtanak én távoznék...

Sikerült az egyiküknek a csuklójába harapnom mire a páciens hatalmas üvöltéssel hátraugrott. A másik karomat próbáltam kitépni, de a csávó résen volt és beletérdelt a térdhajlatomba. Összecsuklottam mint egy rongybaba. A kocsiból közben még két alak ugrott elő, hogy a társaik segítségére siessenek. Az egyik valami büdös rongydarabot erőszakolt bele a számba. Tisztára mint egy akciófilmben. Már az is megfordult a fejemben, hogy nem-e valami Kész átverés! sorozatba kerültem annyira abszurdnak tűnt az egész helyzet. De mikor betuszkoltak a tágas csomagtartóba  már kezdtem komolyan pánikba esni. A kezemet és lábamat összekötözték. Aztán magamra hagytak... Látszólag. Az utastértől csak egy vastag fekete üveg választott el. Próbáltam kifeszegetni a kezemet a béklyóból, de ennek csak az lett a vége, hogy  borzasztóan kidörzsölődött a bőröm. Egy jó fél óra eseménytelen várakozás után újra kinyílt a csomagtartó és valaki hatalmas puffanással landolt mellettem, majd újra minden sötét lett. Egy ismerős nyöszörgést hallottam magam mellett.

- MMMmm... - Christ akartam mondani bár ez a számba gyömöszölt valamitől nem jött össze.

- Patrick? - hallottam tesókám félig-meddig megkönnyebbült hangját. - Hol vagyunk? És kik ezek az alakok? És mit akarnak tőlünk?

- Mmmmnmmnnnnnm... - ez speciel semmi nem akart lenni, csak tudatni akartam Chrisszel, hogy sajnos belém fojtották a szót. A szó legszorosabb értelmében.  

- Imádom, hogy ilyen beszédes vagy Patrick...  És milyen frappánsan fogalmazol. - kuncogott ikrem. - Hidd el kivenném azt a valamit a szádból, ha nem lenne hátrakötve a kezem. Bár mondjuk addig is csendben vagy...

Haha marha vicces. A szemeimet forgattam. Hirtelen elindult a kocsi. Egyszer csak Chris hátát éreztem a lábamnál. Valahogy odakúszott hozzám.

- Te Patrick... Most mi lesz velünk? -mondta ki helyettem a kérdést. Az igazat megvallva egyikünk se tudta, hogy mi folyik itt és hogyan folytatódik ez az egész.

Némán zötykölődtünk tovább míg egy jó bő óra múlva lefékeztünk. Kinyílt a csomagtartó és a hirtelen beszűrődő fény miatt csak hunyorogni tudtam hosszú másodpercekig. 

Két hapsi beszélgetett mellettünk valami tök idegen nyelven. Aztán hirtelen felénkfordultak és valami érdekes szagú szivacsot tartottak az orrunk elé. A fejem kezdett elnehezülni ès elsőtétedett a világ...

Egy fèlhomályos helyen tértem magamhoz immár szájtömítés és összekötözött végtagok nélkül. A fejem zúgott és amint megpróbáltam felállni a föld búgócsiga módjára forogni kezdett velem. Jobbnak láttam visszaülni az ágyamra. A szemem lassanként hozzászokott a fényviszonyokhoz és kezdett kirajzolódni előttem a szoba. A kis helyiségben csupán egy asztal, székek, egy rossz minőségű neoncső ami folyton villogott és két ágy volt. Az egyik ágyon mintha valaki mocorgott volna. 

- Chris? - kérdeztem gyanakodva és óvatosan. 

- Ahhmmm még 5 percet hadd aludjak... Anya megvár a reggelivel... - motyogta kómásan.

Odasiettem hozzá és megbökdöstem a vállát.

- Chris emeld meg a hátsófeledet mert ha én borítalak le az ágyról rosszul jársz.

- Jól van na nem kell ennyire komolyan venni mindent... - nyitotta ki a szemét végre.

- Igazad van. Mi most biztos csak álmodunk. Álmodjuk azt hogy elrabolt minket valami Chin-chan-chung-made-in-China maffia, hogy most azt sem tudom hogy hol a pokolban vagyunk és még hajlakk sincsen sehol. Ahha biztosan... Nem tudom melyikünk álmodik ilyen fantázuadúsan, de most már igazán felkelhetne mert pisilnem is kell. - összegeztem félig-meddig higgadtan a helyzetünket.

Erre már Chris is éberebb lett.

- Patrick mi folyik itt? Hol vagyunk? - állt fel hirtelen de azzal a lendülettel át is bucskázott a parányi széken.

- Mi van tesó, az orrodig sem látsz? Most legalább azt is tudod hogy meg van... - kuncogtam.

- Haha nagyon vicces vagy te humorbutyor. Nem te ütötted be az orrodat... - tapogatta Chris sajgó szaglószervét.

Ebben a pillanatban valaki benyitott a kicsi szobába. Rémülten álltunk egymás mellett ikertesómmal. Most mi következik?