Chapter 3 - Bonyolódik

*Patrick szemszöge*

- Chris! Sokáig futunk még? Már nem bírom tovább szusszal! - kiáltottam tesókámnak jó 20 percnyi erőltetett sprint után.

- Látod ott előttünk az az erdőt? Odáig még sprintelünk! - mutogatott Chris előre. Még öt perc után végre a fák között voltunk. Addig egy pillantra se nèztem hátra esetleges követők után kémlelve, de most egy cseppet kíváncsi voltam és oldalra sandítottam. Vesztemre... Egyenest neki futottam egy fának és lendületesen hanyatt vágódtam.

Hosszú másodpercekig azt se tudtam hogy hol vagyok, csak feküdtem a hátamon mint egy nagyra nőtt teknős. Egyszer csak Chris arcát láttam meg a fejem felett.

- Te Patrick... Ha sokáig tökörészel itt elkapnak. Később pihenj... 

- Pihen a jegesmaci pimpilimpije! - mordultam fel. - Épp most volt balesetem egy fával.

- Szegény fa... - sajnálkozott vigyorogva Chris.

- Ugye most tudod, hogy nagyon sok szép dolog jár a fejemben válaszként? - néztem olyan csúnyán rá amilyen csúnyán csak tudtam.

- Képzelem drága ikrem, képzelem. - vigyorgott továbbra is. - Na gyerünk tovább.

Húsz percnyi kutyagolás után még mindig nem volt vége az erdőnek. És kezdett egyre sötétebb lenni.

- Vajon hol vagyunk? - álltam meg egy mini vízesés mellett.

- Szerinted mi vagyok én Google Maps, hogy tudjam? - mondta cseppet ingerülten ikertesócskám. 

- Jól van na nem kellene rögtön leharapni a fejemet... Nem tehetek róla hogy havibajos vagy. - nyújtottam rá nyelvet majd ugrottam is el, mert egy darab gombát vágott hozzám. - És még a kajával is dobálkozol? Ejnye.
- Bocsi... Csak kicsit már éhes vagyok és kezdek aggódni... Se egy telefonunk nincs, se semmi. - ráncolta a homlokát.
- Szerintem maradjunk itt mert ahogy elnézem lassan full sötét lesz és ami azt illeti nincs kedvem még egy fának neki menni. Így is akkora szarvam nőtt, hogy úgy nézek ki tőle, mint egy unikornis. - ültem le egy nagy sziklára sajgó púpomat simogatva a homlokomon.
- Pat a csilivili szivárvány egyszarvú! Juuuuuj de cukiiii. - cukkolt Chris. - Ha most lenne mobilunk ezt kiposztolnám Twitterre.
- De hál' istennek nincs! - forgattam a szemeimet. - Most te mit is csinálsz?
Chris faágakkal szórakozott. Egymásra rakta őket, majd forgatni kezdett egyet a kezei között.
- Nem egyértelmű? Tüzet gyújtok. Az Éhezők Viadalában valahogy így csinálták.
- Ahha... Majd szólj ha sikerült a vizes fát meggyújtanod.
- Már volt egy szikra...! Patrick csináltam egy szikrát! - ugrott fel hirtelen és indián táncot lejtette a fakupac körül.
- A szemed káprázott drága ikrecském! Valószínűleg már annyira éhes vagy hogy már képzelődsz is. Basszus Chris ez tényleg szikra! De nem ám a kupacodra ment hanem arra a nyavalyás száraz fűre! Most nézd meg hogy terjed! Chris Voros te ránk gyújtod az erdőt! - pattantam fel mikor az aprócska lángnyelvek önálló életre keltek. Ijedten hátráltam a kis tó fele, ahová a vízesés zubogott.
- Patrick elevenen meggrilleződünk! - futott felém Chris is.
- Mi grillcsirkénk ki vagy a mennyekben szenteltessék meg a te neved....- térdeltem le.
- Te meg mi a lepkefingot csinálsz? - esett le ikrem álla.
- Imádkozok a grillcsirkéhez, nem egyértelmű? - utánoztam Christ. - Eskü ha ezt élve megússzuk sose eszem többet sültcsirkét.
- Úszni.... úszni... víz.... - akadt meg Chris egy pillanatra.
- Strandlabda, hullám, napozás... - szólaltam meg.
- Mi?
- Most nem vízparti dolgokat sorolunk? - néztem rá nagy ártatlan szemekkel.
- Patrick bele kell mennünk a tóba! A víz nem ég! Gyerünk ugorjunk! - lökött egyet rajtam ikrem.
- Dehogy ugrok! Tél van! Hideg a víz és képzeld: láttam a Titanicot! Én nem akarok megfagyni! - tiltakoztam.
- Hanem inkább megégsz? - állt meg Chris közvetlenül a tó mellett. - Mindegy nélküled nem megyek sehova...
Egyszer csak valami csobbanást hallottunk magunk mögül és valami megragadta a lábunkat. A hideg vízbe csapódva egy pár perces eszmélet vesztésem lehetett, mert egy barlangban tértem észhez ahol javában lobogott egy kis tábortűz.
- Nicsak, Iker 2 magához tért. - hallottam egy idegen, női hangot. Ijedten ültem fel. Chris javában kanalazott valamit, de most arra nézett ahol én feküdtem.
- Hol vagyok? - tettem fel az első kérdést.
- Barlangban a tó alatt. - válaszolt egy másik nyugodtabb női hang. Chris mellett egy 15-16 éves forma lány tűnt fel.
- Amúgy a pokol fenekén. Hála a kis gyújtogatási kényszereteknek már kb a fél tokiói maffia tudja, hogy merre keressen titeket. - válaszolt az első hang. Balra pillantottam. A másik lány olyan velünk egy korúnak nézett ki. - Mondhatni szép kis kémek vagytok, Iker 1 és Iker 2.
- Chris. - mondta ikrecském két falat között. - Chris Voros. Ő pedig Patrick. És nem vagyunk kémek!
- Tudjuk és tudjuk. - vigyorgott az idősebbik lány. - De ha már a maffia ennyire ragaszkodik hozzá hogy ti kémek vagytok...
- Te ki vagy? - szegeztem neki a kérdést.
- Grapes ügynök. Melody. A társam pedig Diana. Mi voltunk azok akik a kis magánakciónkkal ki akartunk szabadítani titeket. Csak kissé keresztbe húztátok a számítást. - nézett rám vizslatóan az idősebbik csaj. - Egyél.
Volt valami a modorában, ami nem igazán tette szimpatikussá. Túl határozott, parancsolgató és szókimondó volt. Chris-szel egész vacsi közben jól elvoltak. Engem meg mindig piszkált és ugratott.
- Nem ízlik? - ült le mellém Diana.
- De... Nagyon finom. - úgy elgondolkodtam, hogy elfelejtettem enni. - A társad... Melody miért viselkedik így velem?
- Nem tudom. Általában mindenkivel nagyon közvetlen... De veled valamiért kicsit tartózkodó. Majd kiderítem oks? - mosolygott rám a lány.
- Oké. - mosolyogtam vissza. - Amúgy ha ti titkos ügynökök vagytok, akkor miért kell bujdokolnunk? Miért nem rögtön hazafele tartunk valami szupertitkos repcsin?
- Mert amíg titeket akartunk megmenteni a tűzből, leesett az adóvevő óránk és most a STA szerint letüntünk a térképről... Sajnos amíg meg nem találnak minket önerőből kell életben maradnunk. - szólt közbe Melody elkomorult arccal.
A helyzetünk még így telehassal sem tűnt túl rózsásnak. De akármennyire benne voltunk a slamasztikában, a nap eseményei annyira lefárasztottak, hogy hamarosan elnyomott az álom...

Chapater 2- Fogságból szabadság

*Chris szemszöge*

Átjárta az egész testünket a félelem. Az ajtóban egy kétajtós szekrény állt. Az arcát nemigazán láttuk mert a háta mögül erősebb fény szűrődött ki mint ami a szobában volt. Szép lassan sétált egyre beljebb a szívem már szinte a torkomban dobogott. Megállt a kis asztal mellett és megvetéssel szórta az asztalra azt a valamit ami a kezében volt.
- Fffff... remélem elég lesz étvágycsökkentésnek. Mondjuk nektek már úgyis mindegy.- jelentette ki flegmán. Hátat fordított és kacagva ment ki az ajtón. Patrickal együtt egy hatalmasat nyeltünk. Percekig álltunk megdermedve a félelemtől pedig reszketett a térdem. Átfutott az a gondolat a fejembe, hogy  vajon mire célozhatott ezzel az az ürge. Ha arra ami bennem motoszkál akkor én nem akarok meghalni. Erőtlennek és gyengének éreztem a lábaimat. Bátorságot vettem magamon és az asztalhoz léptem. Megdöbbenve láttam, hogy kaptunk egy-egy üveg vizet és egy szendvicset.
- Most komolyan csak ennyi kaját kapunk? Hisz ez a fél fogamra sem elég nem ám kettőnek!
- Ne hisztizz már, olyan vagy mint egy kislány. Különben is nem te fogsz mindjárt bepisilni. Na passz az egyik szendót meg a vizemet.
- Nem most mondtad, hogy be fogsz pisilni?
- De igen közben pedig szomjas is vagyok.
Leültem az ágyamra Patrickal szembe és szép lassan elnyammogtuk az utolsó vacsoránkat. Nézegettem ki az ablakon és azon tűnődtem vajon, hogy tudnánk innen kijutni épen és sértetlenül. Több frappáns terv is motoszkált a fejemben de valahogy mindegyikben volt valami buktató. Hol az épület magassága hol a szűk  szellőzőnyílás. Kintről lépteket hallottam az ajtó alatt beszűrődő fény hol eltűnt hol visszajött. A léptek hangja ismét hallatszot ám az ajtónk előtt megált és egy levelet csúsztatott be. Ikrecském az ajtóhoz ballagott felvette a levelet és hangosan olvasni kezdte.

- Sziasztok!
Segíteni szeretnénk nektek de ahhoz együtt kell működnötök velünk. A terv a következő: Álruhában fél óra múlva tűzriadót imitálunk az egész épületben. Mivel titeket is ki kell h mentsenek a "tűzből" feljönnek értetek az őrök. Nem ellenkezhettek nekik mert akkor a terv bukik. A mi embereink lesznek azok és ha nem hisztek nekiki kérdezzetek rá, hogy mi a jelszó. Ami természetesen a "VOROS" lesz. Be fognak titeket zárni a földszinti mosdóba ahonnan a tűzoltók fognak titeket kimenteni. Utána szabad az út előttetek.
  XOXO     M&D

- Kik lehetnek az az M&D?
- Nem mindegy az neked? Ki fognak minket szabadítani és végre pisilhetek.
- És ha átverés az egész?
- Akkor nem tudom.
Visszaültünk az ágyra és várakoztunk közben kő papír ollót játszottunk. A  csengetés egy jó háromnegyed óra múlva kondult meg. Körülöttünk mindenki jajveszékelt. Két hatalmas kigyúrt fazon rontott be a szobába.
- Mi a jelszó? -vágtuk a fejükhöz a kérdést.
- VOROS!- válaszoltak ugyan így. Majd kimenekítettek minket egészen a mosdóig.
- Na végre tudok pisilni....- kiáltotta tesókám és rohant a Wc-hez.
- Te bolond....- ráztam meg a fejem és vártam arra h megérkezzenek a tűzoltók. Csak vártunk és vártunk 2-3 óra hosszat is talán. Nem bírtam tovább a várakozást és kitaláltam, hogy ki fogunk innen szökni.
- Patrick! Gyere kimászunk az ablakon.
- De nem azt mondtuk, hogy megvárjuk míg megmentenek.
- Igen ezt mondtuk....de meguntam a várakozást. Na gyere utánam. No duma több cselekvés!
- Nem is tudom szerintem még várnunk kellene egy kicsit nem gondolod?
- Jó ha te úgy gondolod maradj, én menni fogok. Tuti csak átverés ez az egész. Az orrunknál fogva vezettek minket. Na pá én leléptem innen.
- Chris várj  mégis csak veled megyek.
- Jó de ne totojázz hanem emelj fel mert, nem érem el az ablakot.
Patrick bakot tartott és így vége elértem az ablak peremét. Felhúzóckodtam kinyitottam az ablakot és félig kint lógtam a szabadban. Felhúztam tesókámat is és így sikeresen kiszöktünk az épületből. Elindultunk a vak világnak immár a maffiák nélkül.

Chapter 1 - Kezdjük!

*Patrick szemszöge*

Egy újabb péntek délután, egy újabb várakozós-vacogós-borongós nap. Épp végeztem a McDonald's-ben ( a továbbiakban hívjuk csak Mekinek) a munkával és per pillanat Chrisre vártam. Megint késett, én pedig már kezdtem fázni. Már épp előbányásztam a telefonomat a zsebemből, hogy a hideg ellen való nem-tetszésemet megosszam Twitteren is, mikor valami ráesett a képernyőre, hogy ott folyékony halmazállapotot felvéve díszelegjen. Felpillantottam.

- Havazik... - állapítottam meg boldogan. Nagy és sűrű pelyhekben esett a hó. Remélhetőleg ez végre megmarad és lehet hóembert építeni. 

Pár pillanattal később végre egy autó hangját hallottam. Reménykedve fordultam meg, hátha drága ikertesóm érkezett. Csalódottan konstatáltam a fekete, sötétített ablakú BMW láttán, hogy nem. A kocsi tőlem körülbelül 1,5 méterre állt meg. Két ballonkabátos, napszemüveges fazon szállt ki belőle és indult el felém. Elmosolyodtam, hisz szürkületben alig ha veszik hasznát azoknak a szemüvegeknek így öt óra tájban. Tovább böngésztem a telómat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valakik megragadják a karomat két oldalról. Megzavarodva néztem fel. A ballonkabátos majmok rángatni kezdtek.

- Most végre meg vagy. - szólalt meg az egyik valami iszonyú angol akcentussal - alighanem ázsiai lehet. 

- Ha ez itt van, akkor az ikre se lehet messze. - mormogta a másik.

- Mi? Mit akarnak Christől? És tőlem? Engedjenek el! - feszengtem a szorításukban.

- Nocsak nevet is változtattatok? Az a titkosszolgálat semmit sem bíz a véletlenre, ha az ügynökeiről van szó. - röhögött az egyik. 

-  Nevet változtatni? Viccel? 20 éve Patrick a nevem és tudtommal Chris sem változtatott születése óta nevet. - méltatlankodtam. - És ha most megbocsájtanak én távoznék...

Sikerült az egyiküknek a csuklójába harapnom mire a páciens hatalmas üvöltéssel hátraugrott. A másik karomat próbáltam kitépni, de a csávó résen volt és beletérdelt a térdhajlatomba. Összecsuklottam mint egy rongybaba. A kocsiból közben még két alak ugrott elő, hogy a társaik segítségére siessenek. Az egyik valami büdös rongydarabot erőszakolt bele a számba. Tisztára mint egy akciófilmben. Már az is megfordult a fejemben, hogy nem-e valami Kész átverés! sorozatba kerültem annyira abszurdnak tűnt az egész helyzet. De mikor betuszkoltak a tágas csomagtartóba  már kezdtem komolyan pánikba esni. A kezemet és lábamat összekötözték. Aztán magamra hagytak... Látszólag. Az utastértől csak egy vastag fekete üveg választott el. Próbáltam kifeszegetni a kezemet a béklyóból, de ennek csak az lett a vége, hogy  borzasztóan kidörzsölődött a bőröm. Egy jó fél óra eseménytelen várakozás után újra kinyílt a csomagtartó és valaki hatalmas puffanással landolt mellettem, majd újra minden sötét lett. Egy ismerős nyöszörgést hallottam magam mellett.

- MMMmm... - Christ akartam mondani bár ez a számba gyömöszölt valamitől nem jött össze.

- Patrick? - hallottam tesókám félig-meddig megkönnyebbült hangját. - Hol vagyunk? És kik ezek az alakok? És mit akarnak tőlünk?

- Mmmmnmmnnnnnm... - ez speciel semmi nem akart lenni, csak tudatni akartam Chrisszel, hogy sajnos belém fojtották a szót. A szó legszorosabb értelmében.  

- Imádom, hogy ilyen beszédes vagy Patrick...  És milyen frappánsan fogalmazol. - kuncogott ikrem. - Hidd el kivenném azt a valamit a szádból, ha nem lenne hátrakötve a kezem. Bár mondjuk addig is csendben vagy...

Haha marha vicces. A szemeimet forgattam. Hirtelen elindult a kocsi. Egyszer csak Chris hátát éreztem a lábamnál. Valahogy odakúszott hozzám.

- Te Patrick... Most mi lesz velünk? -mondta ki helyettem a kérdést. Az igazat megvallva egyikünk se tudta, hogy mi folyik itt és hogyan folytatódik ez az egész.

Némán zötykölődtünk tovább míg egy jó bő óra múlva lefékeztünk. Kinyílt a csomagtartó és a hirtelen beszűrődő fény miatt csak hunyorogni tudtam hosszú másodpercekig. 

Két hapsi beszélgetett mellettünk valami tök idegen nyelven. Aztán hirtelen felénkfordultak és valami érdekes szagú szivacsot tartottak az orrunk elé. A fejem kezdett elnehezülni ès elsőtétedett a világ...

Egy fèlhomályos helyen tértem magamhoz immár szájtömítés és összekötözött végtagok nélkül. A fejem zúgott és amint megpróbáltam felállni a föld búgócsiga módjára forogni kezdett velem. Jobbnak láttam visszaülni az ágyamra. A szemem lassanként hozzászokott a fényviszonyokhoz és kezdett kirajzolódni előttem a szoba. A kis helyiségben csupán egy asztal, székek, egy rossz minőségű neoncső ami folyton villogott és két ágy volt. Az egyik ágyon mintha valaki mocorgott volna. 

- Chris? - kérdeztem gyanakodva és óvatosan. 

- Ahhmmm még 5 percet hadd aludjak... Anya megvár a reggelivel... - motyogta kómásan.

Odasiettem hozzá és megbökdöstem a vállát.

- Chris emeld meg a hátsófeledet mert ha én borítalak le az ágyról rosszul jársz.

- Jól van na nem kell ennyire komolyan venni mindent... - nyitotta ki a szemét végre.

- Igazad van. Mi most biztos csak álmodunk. Álmodjuk azt hogy elrabolt minket valami Chin-chan-chung-made-in-China maffia, hogy most azt sem tudom hogy hol a pokolban vagyunk és még hajlakk sincsen sehol. Ahha biztosan... Nem tudom melyikünk álmodik ilyen fantázuadúsan, de most már igazán felkelhetne mert pisilnem is kell. - összegeztem félig-meddig higgadtan a helyzetünket.

Erre már Chris is éberebb lett.

- Patrick mi folyik itt? Hol vagyunk? - állt fel hirtelen de azzal a lendülettel át is bucskázott a parányi széken.

- Mi van tesó, az orrodig sem látsz? Most legalább azt is tudod hogy meg van... - kuncogtam.

- Haha nagyon vicces vagy te humorbutyor. Nem te ütötted be az orrodat... - tapogatta Chris sajgó szaglószervét.

Ebben a pillanatban valaki benyitott a kicsi szobába. Rémülten álltunk egymás mellett ikertesómmal. Most mi következik?