Chapter 5 - Bye bye Japan

*Patrick szemszöge*

Diana és tesókám kivonultak a barlangból egyedül hagyva engem Melodyval.

- És most? - szegeztem neki a kérdést a csajszinak.
- Most? Szépen fogod azt a seprűt és kisepersz. Én addig megnézem mennyi kajánk maradt, utána segítek póktalanítani. - osztogatta a feladatokat.
- Póktalanítani? Úgy érted van itt pók? - borzongtam.
- Pók mindenütt van. Most speciel a hajadban is van egy. - méteresre tágult szemeim jót kuncogott majd kivett valamit a hajamból. - Csak vicceltem ez egy katica. Látnod kellett volna az arcodat. Kár, hogy nem volt nálam a telefonom.
- Ez egyáltalán nem vicces. Mit szólnál ha én mondtam volna valami olyasmit amitől tartasz? - próbáltam mérges arcot vágna de csak még jobban vigyorgott.
- Nem félek semmi ilyesmitől, szóval lehet próbálkozni. - nyújtott nyelvet.
- Még egy ilyen és lecsippentem. - mosolyodtam el aztán neki álltam söprögetni. - Amúgy minek takarítunk?
- Mivel úgy nézek ki hogy sokáig itt leszünk azért nézzen valahogy ki ez a hely, nem de? - kacsintott majd hirtelen megmerevedett.
- Öööö Melody.... - kezdtem volna, de befogta a számat.
- Csitt... Maradj mozdulatlan. - súgta majd elindult a barlang hátulja felé. Lélegzet visszafojtva figyeltem, majd pár pillanat múlva vissza is tért egy szőrös valamivel a kezében.
- Az egy.... Mosómedve? - kérdeztem meglepetten.
- Igen, ő NasiMaci. A házi kedvencem. A nevét onnan kapta, hogy konkrétan mindent elnassol. Nagyon okos, csak azt az egyet nem hajlandó soha megérteni, hogy ne jöjjön utánam. Már értem miért fogyott olyan gyorsan a kaja.... - sóhajtott egyet, majd lerakta mellém a medvét.
- Na álljunk csak meg egy pillanatra... Azt akarod mondani, hogy végig a drága éhenkórász állatkád járt rá az ennivalónkra? - néztem mérgesen NasiMacira. A kisállat makogott valamit majd felmászott a fejemre.
- Héééé a hajam..!!! - pattantam fel. - Szedd le szedd leeeee!
- Hejj de jó a hajad Patrick! - kolbászolt be a barlang bejáratán ikrecském. - Mintha egy kicsit beszürkült volna.
- Nagyon vicces vagy. - morogtam mikor Melody leszedte a fejem tetejéről a mosómedvét. Az meg szabályosan olyan hangot hallatott mint aki kuncog. - Te ez most kiröhögött engem?
- Nem ő lenne az egyedüli. - vigyorgott Diana is. - Amúgy meg szerintem képzelődsz drága Voros 2.
Épp időben fordultam meg, hogy lássam ahogy Melody és Diana összekacsintanak.
- Láttam ám... - néztem feléjük várakozva, hátha megmagyarázzák mi volt ez az egész. Erre értetlenül fordultak felém. - A kacsintás...
- Nem tudom mit szívtál, de folyton képzelődsz. - nézett rám türelmesen Melody. - Jó cucc lehetett.
Majd jó nővérkéhez méltóan a homlokomra tette a kezét. - Te égsz.... De szó szerint! Nézz hátra!
Épp időben éreztem meg a füstöt ahhoz, hogy lenézve lássam: túl közel ültem a tűzhöz és a gatyám lángra kapott.
Annyira lesokkolt a dolog hogy hirtelen moccanni sem tudtam. Hirtelen valami nedves dolog folyt végig rajtam. Kicsit észbe kaptam és meglepetten néztem körbe. Melody állt mellettem egy kis vödörnek tűnő edénnyel.
- Úgy látom nagyon szerettek pirózni... Előbb az erdő, most meg te. - forgatta a szemeit.
- Hey ki kérem magamnak, az erdő Chris hibája!
- Ha nem vigyázol még ki is kapod! - vágtam hozzám a vödröt Mel.
Már épp felhúztam volna magam, hogy milyen alapon dobál hozzám vödröket, mikor Diana gyorsan közbe vágott. Így kénytelen voltam egy pofavágással beérni.
- Mielőtt ti ketten kirobbantjátok a 3. világháborút, lenne egy viszonylag jó hírem. - kezdte. - Van 3 óránk, hogy el tudjuk hagyni ezt a helyet és keresni valami vonatot, amire fellopózhatunk vagy stoppolni egy kocsit.Ha sikerül estig elhagynunk Japánt, akkor ha minden jól megy 1-2 hét múlva otthon vagytok.
- Éljeeeen! - pacsiztunk Chrisszel. Anyáék már biztos nagyon aggódnak miattunk és hiányzott az ágyam. Arról nem is beszélve, hogy már egy Wrestling edzésről lemaradtunk.
- Ám de... - folytatta Melody. - 110%-os együtt működést várunk tőletek. Szóval, ha azt mondjuk futunk, akkor futtok. Ha azt mondom meneküljetek és minket hagyjatok ott....
- Na nem. Akármennyire szuperkémcsajos cuccot nyomtok, nem fogunk csak úgy lelécelni! - rázta a fejét Chris tiltakozva.
- Már pedig fogtok.- nézett szúrósan Diana. - Nem Barbie babákon nőttünk fel, jó kiképzést kaptunk. Jó, tudom most jön az, hogy "de lányok vagyunk", de hidd el két mozdulattal földre küldelek.
Felhorkantam.
- Talán nem hiszed? - mosolygott ártatlanul Melody.
- Ami azt illeti... Nem. - néztem le rá... azaz néztem volna, mert egy pillanat és ő volt a magasabb. A barlang padlóján találtam magam, hátracsavart kézzel, mozdulni se tudtam. - Ez nem ér, szállj le rólam!
- Dehogy szállok, kényelmes a hátad. - helyezkedett el Mel és dúdolni kezdett, mint aki jól végezte dolgát.
- Jól van, szótfogadunk, meg minden rendben lesz, csak engedj felállni. Már tele ment porral a szám... - nyavajogtam.
- Okos fiú. - pattant le rólam, majd öles léptekkel elindult a barlang bejárata felé. Egy pillanatra megtorpant, majd valami odadobott nekem meg Chrisnek.
- Riasztó pisztoly. - magyarázta Diana értetlen arcomat látva. - Van mikor ez is elég, hogy megmenekülj egy esetleges slamasztikából.
- Gyertek, most tiszta a levegő... Egyenlőre. - adta ki a parancsot Melody. - Aki utolsóként ér ki, nem kap a csokiból vacsira.
És itt kezdődött életünk legfurcsább két hete és három napja....

Chapter 4 - Jelszó: Túlélni!

*Chris szemszöge*

Patrick elaludt egy mohából és levelekből összerakott ágyszerűségen. Nem fért bele az a fejembe h mi a pitymallatért van csak két ágy mikor négyen vagyunk. Talán kiképezték a csajokat arra hogy kibírják alvás nélkül?  Majd megkérdezem tőlük. A két lány tanácskozott valamin, majd Melody eltűnt a barlangból. Mivel fáztam odakuporodtam a tűz mellé Dianahoz. Beszèlgetni kezdtem vele a kínos csend megtörése végett.
- Mióta ismeritek egymást a társaddal?
- Ezt így pontosan nem tudom megfogalmazni. Hát olyan 11 éves lehettem Mel pedig 14. A kiképző táborban láttam életemben először, már az első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös hangot. 
- Meddig tart az ilyen kiképzés?
- Alapjában véve 8 kemény év lenne, nekem viszont a hatalmas kitartásom miatt csak 3 kőkemény év volt és a haladó szekcióban. 
Tehát szívós, a jég hátán is megélő csaj....
- Akkor ez az első "akciód"?
- Nem már egy csomó kisebb küldetésben volt részem. De a tietek viszont a legkülönösebb az eddigi munkám során.
- De miért? 
- Nem tudom, talán mert még eddig mindíg csak egy-két napos volt ès senkivel sem maradtunk sokáig.
- Min vitáztatok a társaddal?
-  Azon hogy ki menjen el fáér mert ami most van az kevés és hogy ne fázzon a kényes feneketek.- vágta a fejemhez flegmán.
- Ki kérem magunknak, mi nem vagyunk kényesek. Igenis érett férfiak vagyunk!
- Figyi ez most legyen a legkisebb problémánk jó!
- Mi baj történt odakint? 
- Az hogy nyomoznak az erdőtűz ügyében! Ahogy hallottam ez hetekig eltarthat de a legjobb esetben is egy hét!
Addig ki kel bírnotok velünk tetszik vagy sem. A másik hogy megtalàltam az adóvevőinket, ripittyára törve. Vagyis egy halvány esélyünk sincs ezek miatt a balfácánok miatt biztonságban kijutni innen.- folytatta a szekírozást Melody.
- Egyet még magyarázzatok meg nekem. Mi közünk van ahhoz az ikerügynökökhöz és mit akarnak tőlünk?
- A rettegett kettes! HHHÜÜÜMMM! Az ügynökségünk vetélytársának legkiemelkedőbb gonosz ügynökei. Eddig még senkinek sem sikerült őket megállítani vagy éppen elkapni, rettentő profik.
- Most viszont minket állítottak ennek az ügynek a megoldására és épp Vancouverbe utaztunk utánuk de egy hajszál híján kicsúsztak a kezünk közül.- folytatta Diana
- És itt jöttök ti a képbe! Ugyanis van egy főgonosz és a nevét nem mondhatjuk ki. Aki minden áron el akarja kapni az ikreket mert egyszer régen keresztbe tettek neki egy fontos üggyel kapcsolatban. Azok akik titeket elraboltak azok MR. MM emberei voltak. Ugyanis annyi személyleírást kaptak hogy magas, szőkés hajú, kék szemű fiú ikerpárt raboljanak el! Valószínűleg összekevertek titeket.- magyarázta Melody.
- Minket pedig a ti megmentésetekre is elküldtek, de persze ebből a szófogadatlan viselkedésetekből nagyobb kárunk lett mint hasznunk.Most a vilàg másik felén dekkolunk egy barlangban ráadásul azt hiszik az ügynökségen h meghaltunk vagy valami hasonló.- akadt ki Diana. Ásítottam egy akkorát hogy be tudtam volna kapni valamelyik lány fejét.
- Csajok most lefekszem aludni én is. Nem azért mert unalnas volt a történet hanem mert fáradt vagyok a hosszú nap után.
Elbúcsúztam a lányoktól majd testvérkém mellé feküdtem a levélányra. Valljuk be amilyen furának hangzik annyira kényelmes belefeküdni. Teljesen olyan mint az ányam amiben otthon alszom. Lehunytam a szememet próbáltam elaludni de egyre csak a további beszélgetést hallgattam Melody és Diana között. Többnyire arról volt szó hogy: felváltva fogna kimenni a barlangból, nincs elég élelem négyünknek, így vadászni kell meg gyűjtögetni, meg nekünk is hozzá kell szokni az ilyen életmódhoz. Aztán a végén már bele aludtam a beszélgetésükbe. Àlmodni kezdtem valami akciódús, kémes, lövöldözős hülyeséget. Álmomat hatalmas dudálás törte meg.
- ÉBRESZTŐ LUSTA NÉPSÉG HASATOKRA SÜT A NAP!-Kiáltotta Diana. Mi ijedtünkben kiugrottunk az ágyból. - VIGYÁZZ! MELLET KI HASAT BE FEJET FEL!- szúrós pillantással nézett ránk- MICSODA TREHÁNY ÁLLÁSA VAN IKER 1. EGY KATONA NEM ÁLL IYEN NYEKLETTEN!- ordította Patrick arcába- MAGÁT NEM TANÍTOTTÁK MEG ELSŐ ELEMI OSZTÁLYBAN EGYES SORBAN ÁLLNI?-egyikünk sem felelt neki. Patrick felék fordult:
- És még én azt gondoltam hogy ő a kedves!
- POFA ALAP ÁLLÁSBA! MOSTANTÓL KOMOLY SZABÁLYOK LÈPNEK ÉLETBE A TÚLÉLÈS ÉRDEKÈBEN. MOST PEDIG 99 FEKVŐTÁMASZ! MOST AZONNAL! GYERÜNK GYERÜNK LUSTA NÉPSÉG! LE A FÖLDRE-ordította Diana. Mi felvettük a szokásos pózt.
- EGY! KETTŐ! HÁROM! NÉGY! ÖT! HAT! HÉT! NYOLC! KILENC! TÍZ!- ordította ismét.
- Jajj csak vicceltem nem kell  összecsinálni a nacit mert mi mosunk! Na irány a tűzhöz reggelizni! Van tea meg kávé meg víz! A reggeli pedig maradék sülthús, kenyér meg esetleg gyümölcsök. Ebből lehet választani pár nap múlva már ennyi sem lesz.- bíztatott Melody
- Én én én kávét kérek!-pattogott tesókám. Reggeli közben egy mukkot szem szóltunk. Majd Patrick a kérdésével rátapintott arra ami engem is nagyon foglalkoztatott.
- Honnan van kávé, tea, cukor, kenyér és hús nálatok?
- Onnan hogy minket mindig ellátnak élelemmel kötszerrel, túlélési eszközökkel. Ezek meg még megmaradtak.-válaszolt Melody immár nyugodt hanggal. Most pedig Chris kijön velem a barlangból összeszedni az esti tüzelőt. Patrick pedig itt marad Melodyval és rendet rak.-utasított Diana határozottan.

Chapter 3 - Bonyolódik

*Patrick szemszöge*

- Chris! Sokáig futunk még? Már nem bírom tovább szusszal! - kiáltottam tesókámnak jó 20 percnyi erőltetett sprint után.

- Látod ott előttünk az az erdőt? Odáig még sprintelünk! - mutogatott Chris előre. Még öt perc után végre a fák között voltunk. Addig egy pillantra se nèztem hátra esetleges követők után kémlelve, de most egy cseppet kíváncsi voltam és oldalra sandítottam. Vesztemre... Egyenest neki futottam egy fának és lendületesen hanyatt vágódtam.

Hosszú másodpercekig azt se tudtam hogy hol vagyok, csak feküdtem a hátamon mint egy nagyra nőtt teknős. Egyszer csak Chris arcát láttam meg a fejem felett.

- Te Patrick... Ha sokáig tökörészel itt elkapnak. Később pihenj... 

- Pihen a jegesmaci pimpilimpije! - mordultam fel. - Épp most volt balesetem egy fával.

- Szegény fa... - sajnálkozott vigyorogva Chris.

- Ugye most tudod, hogy nagyon sok szép dolog jár a fejemben válaszként? - néztem olyan csúnyán rá amilyen csúnyán csak tudtam.

- Képzelem drága ikrem, képzelem. - vigyorgott továbbra is. - Na gyerünk tovább.

Húsz percnyi kutyagolás után még mindig nem volt vége az erdőnek. És kezdett egyre sötétebb lenni.

- Vajon hol vagyunk? - álltam meg egy mini vízesés mellett.

- Szerinted mi vagyok én Google Maps, hogy tudjam? - mondta cseppet ingerülten ikertesócskám. 

- Jól van na nem kellene rögtön leharapni a fejemet... Nem tehetek róla hogy havibajos vagy. - nyújtottam rá nyelvet majd ugrottam is el, mert egy darab gombát vágott hozzám. - És még a kajával is dobálkozol? Ejnye.
- Bocsi... Csak kicsit már éhes vagyok és kezdek aggódni... Se egy telefonunk nincs, se semmi. - ráncolta a homlokát.
- Szerintem maradjunk itt mert ahogy elnézem lassan full sötét lesz és ami azt illeti nincs kedvem még egy fának neki menni. Így is akkora szarvam nőtt, hogy úgy nézek ki tőle, mint egy unikornis. - ültem le egy nagy sziklára sajgó púpomat simogatva a homlokomon.
- Pat a csilivili szivárvány egyszarvú! Juuuuuj de cukiiii. - cukkolt Chris. - Ha most lenne mobilunk ezt kiposztolnám Twitterre.
- De hál' istennek nincs! - forgattam a szemeimet. - Most te mit is csinálsz?
Chris faágakkal szórakozott. Egymásra rakta őket, majd forgatni kezdett egyet a kezei között.
- Nem egyértelmű? Tüzet gyújtok. Az Éhezők Viadalában valahogy így csinálták.
- Ahha... Majd szólj ha sikerült a vizes fát meggyújtanod.
- Már volt egy szikra...! Patrick csináltam egy szikrát! - ugrott fel hirtelen és indián táncot lejtette a fakupac körül.
- A szemed káprázott drága ikrecském! Valószínűleg már annyira éhes vagy hogy már képzelődsz is. Basszus Chris ez tényleg szikra! De nem ám a kupacodra ment hanem arra a nyavalyás száraz fűre! Most nézd meg hogy terjed! Chris Voros te ránk gyújtod az erdőt! - pattantam fel mikor az aprócska lángnyelvek önálló életre keltek. Ijedten hátráltam a kis tó fele, ahová a vízesés zubogott.
- Patrick elevenen meggrilleződünk! - futott felém Chris is.
- Mi grillcsirkénk ki vagy a mennyekben szenteltessék meg a te neved....- térdeltem le.
- Te meg mi a lepkefingot csinálsz? - esett le ikrem álla.
- Imádkozok a grillcsirkéhez, nem egyértelmű? - utánoztam Christ. - Eskü ha ezt élve megússzuk sose eszem többet sültcsirkét.
- Úszni.... úszni... víz.... - akadt meg Chris egy pillanatra.
- Strandlabda, hullám, napozás... - szólaltam meg.
- Mi?
- Most nem vízparti dolgokat sorolunk? - néztem rá nagy ártatlan szemekkel.
- Patrick bele kell mennünk a tóba! A víz nem ég! Gyerünk ugorjunk! - lökött egyet rajtam ikrem.
- Dehogy ugrok! Tél van! Hideg a víz és képzeld: láttam a Titanicot! Én nem akarok megfagyni! - tiltakoztam.
- Hanem inkább megégsz? - állt meg Chris közvetlenül a tó mellett. - Mindegy nélküled nem megyek sehova...
Egyszer csak valami csobbanást hallottunk magunk mögül és valami megragadta a lábunkat. A hideg vízbe csapódva egy pár perces eszmélet vesztésem lehetett, mert egy barlangban tértem észhez ahol javában lobogott egy kis tábortűz.
- Nicsak, Iker 2 magához tért. - hallottam egy idegen, női hangot. Ijedten ültem fel. Chris javában kanalazott valamit, de most arra nézett ahol én feküdtem.
- Hol vagyok? - tettem fel az első kérdést.
- Barlangban a tó alatt. - válaszolt egy másik nyugodtabb női hang. Chris mellett egy 15-16 éves forma lány tűnt fel.
- Amúgy a pokol fenekén. Hála a kis gyújtogatási kényszereteknek már kb a fél tokiói maffia tudja, hogy merre keressen titeket. - válaszolt az első hang. Balra pillantottam. A másik lány olyan velünk egy korúnak nézett ki. - Mondhatni szép kis kémek vagytok, Iker 1 és Iker 2.
- Chris. - mondta ikrecském két falat között. - Chris Voros. Ő pedig Patrick. És nem vagyunk kémek!
- Tudjuk és tudjuk. - vigyorgott az idősebbik lány. - De ha már a maffia ennyire ragaszkodik hozzá hogy ti kémek vagytok...
- Te ki vagy? - szegeztem neki a kérdést.
- Grapes ügynök. Melody. A társam pedig Diana. Mi voltunk azok akik a kis magánakciónkkal ki akartunk szabadítani titeket. Csak kissé keresztbe húztátok a számítást. - nézett rám vizslatóan az idősebbik csaj. - Egyél.
Volt valami a modorában, ami nem igazán tette szimpatikussá. Túl határozott, parancsolgató és szókimondó volt. Chris-szel egész vacsi közben jól elvoltak. Engem meg mindig piszkált és ugratott.
- Nem ízlik? - ült le mellém Diana.
- De... Nagyon finom. - úgy elgondolkodtam, hogy elfelejtettem enni. - A társad... Melody miért viselkedik így velem?
- Nem tudom. Általában mindenkivel nagyon közvetlen... De veled valamiért kicsit tartózkodó. Majd kiderítem oks? - mosolygott rám a lány.
- Oké. - mosolyogtam vissza. - Amúgy ha ti titkos ügynökök vagytok, akkor miért kell bujdokolnunk? Miért nem rögtön hazafele tartunk valami szupertitkos repcsin?
- Mert amíg titeket akartunk megmenteni a tűzből, leesett az adóvevő óránk és most a STA szerint letüntünk a térképről... Sajnos amíg meg nem találnak minket önerőből kell életben maradnunk. - szólt közbe Melody elkomorult arccal.
A helyzetünk még így telehassal sem tűnt túl rózsásnak. De akármennyire benne voltunk a slamasztikában, a nap eseményei annyira lefárasztottak, hogy hamarosan elnyomott az álom...

Chapater 2- Fogságból szabadság

*Chris szemszöge*

Átjárta az egész testünket a félelem. Az ajtóban egy kétajtós szekrény állt. Az arcát nemigazán láttuk mert a háta mögül erősebb fény szűrődött ki mint ami a szobában volt. Szép lassan sétált egyre beljebb a szívem már szinte a torkomban dobogott. Megállt a kis asztal mellett és megvetéssel szórta az asztalra azt a valamit ami a kezében volt.
- Fffff... remélem elég lesz étvágycsökkentésnek. Mondjuk nektek már úgyis mindegy.- jelentette ki flegmán. Hátat fordított és kacagva ment ki az ajtón. Patrickal együtt egy hatalmasat nyeltünk. Percekig álltunk megdermedve a félelemtől pedig reszketett a térdem. Átfutott az a gondolat a fejembe, hogy  vajon mire célozhatott ezzel az az ürge. Ha arra ami bennem motoszkál akkor én nem akarok meghalni. Erőtlennek és gyengének éreztem a lábaimat. Bátorságot vettem magamon és az asztalhoz léptem. Megdöbbenve láttam, hogy kaptunk egy-egy üveg vizet és egy szendvicset.
- Most komolyan csak ennyi kaját kapunk? Hisz ez a fél fogamra sem elég nem ám kettőnek!
- Ne hisztizz már, olyan vagy mint egy kislány. Különben is nem te fogsz mindjárt bepisilni. Na passz az egyik szendót meg a vizemet.
- Nem most mondtad, hogy be fogsz pisilni?
- De igen közben pedig szomjas is vagyok.
Leültem az ágyamra Patrickal szembe és szép lassan elnyammogtuk az utolsó vacsoránkat. Nézegettem ki az ablakon és azon tűnődtem vajon, hogy tudnánk innen kijutni épen és sértetlenül. Több frappáns terv is motoszkált a fejemben de valahogy mindegyikben volt valami buktató. Hol az épület magassága hol a szűk  szellőzőnyílás. Kintről lépteket hallottam az ajtó alatt beszűrődő fény hol eltűnt hol visszajött. A léptek hangja ismét hallatszot ám az ajtónk előtt megált és egy levelet csúsztatott be. Ikrecském az ajtóhoz ballagott felvette a levelet és hangosan olvasni kezdte.

- Sziasztok!
Segíteni szeretnénk nektek de ahhoz együtt kell működnötök velünk. A terv a következő: Álruhában fél óra múlva tűzriadót imitálunk az egész épületben. Mivel titeket is ki kell h mentsenek a "tűzből" feljönnek értetek az őrök. Nem ellenkezhettek nekik mert akkor a terv bukik. A mi embereink lesznek azok és ha nem hisztek nekiki kérdezzetek rá, hogy mi a jelszó. Ami természetesen a "VOROS" lesz. Be fognak titeket zárni a földszinti mosdóba ahonnan a tűzoltók fognak titeket kimenteni. Utána szabad az út előttetek.
  XOXO     M&D

- Kik lehetnek az az M&D?
- Nem mindegy az neked? Ki fognak minket szabadítani és végre pisilhetek.
- És ha átverés az egész?
- Akkor nem tudom.
Visszaültünk az ágyra és várakoztunk közben kő papír ollót játszottunk. A  csengetés egy jó háromnegyed óra múlva kondult meg. Körülöttünk mindenki jajveszékelt. Két hatalmas kigyúrt fazon rontott be a szobába.
- Mi a jelszó? -vágtuk a fejükhöz a kérdést.
- VOROS!- válaszoltak ugyan így. Majd kimenekítettek minket egészen a mosdóig.
- Na végre tudok pisilni....- kiáltotta tesókám és rohant a Wc-hez.
- Te bolond....- ráztam meg a fejem és vártam arra h megérkezzenek a tűzoltók. Csak vártunk és vártunk 2-3 óra hosszat is talán. Nem bírtam tovább a várakozást és kitaláltam, hogy ki fogunk innen szökni.
- Patrick! Gyere kimászunk az ablakon.
- De nem azt mondtuk, hogy megvárjuk míg megmentenek.
- Igen ezt mondtuk....de meguntam a várakozást. Na gyere utánam. No duma több cselekvés!
- Nem is tudom szerintem még várnunk kellene egy kicsit nem gondolod?
- Jó ha te úgy gondolod maradj, én menni fogok. Tuti csak átverés ez az egész. Az orrunknál fogva vezettek minket. Na pá én leléptem innen.
- Chris várj  mégis csak veled megyek.
- Jó de ne totojázz hanem emelj fel mert, nem érem el az ablakot.
Patrick bakot tartott és így vége elértem az ablak peremét. Felhúzóckodtam kinyitottam az ablakot és félig kint lógtam a szabadban. Felhúztam tesókámat is és így sikeresen kiszöktünk az épületből. Elindultunk a vak világnak immár a maffiák nélkül.

Chapter 1 - Kezdjük!

*Patrick szemszöge*

Egy újabb péntek délután, egy újabb várakozós-vacogós-borongós nap. Épp végeztem a McDonald's-ben ( a továbbiakban hívjuk csak Mekinek) a munkával és per pillanat Chrisre vártam. Megint késett, én pedig már kezdtem fázni. Már épp előbányásztam a telefonomat a zsebemből, hogy a hideg ellen való nem-tetszésemet megosszam Twitteren is, mikor valami ráesett a képernyőre, hogy ott folyékony halmazállapotot felvéve díszelegjen. Felpillantottam.

- Havazik... - állapítottam meg boldogan. Nagy és sűrű pelyhekben esett a hó. Remélhetőleg ez végre megmarad és lehet hóembert építeni. 

Pár pillanattal később végre egy autó hangját hallottam. Reménykedve fordultam meg, hátha drága ikertesóm érkezett. Csalódottan konstatáltam a fekete, sötétített ablakú BMW láttán, hogy nem. A kocsi tőlem körülbelül 1,5 méterre állt meg. Két ballonkabátos, napszemüveges fazon szállt ki belőle és indult el felém. Elmosolyodtam, hisz szürkületben alig ha veszik hasznát azoknak a szemüvegeknek így öt óra tájban. Tovább böngésztem a telómat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valakik megragadják a karomat két oldalról. Megzavarodva néztem fel. A ballonkabátos majmok rángatni kezdtek.

- Most végre meg vagy. - szólalt meg az egyik valami iszonyú angol akcentussal - alighanem ázsiai lehet. 

- Ha ez itt van, akkor az ikre se lehet messze. - mormogta a másik.

- Mi? Mit akarnak Christől? És tőlem? Engedjenek el! - feszengtem a szorításukban.

- Nocsak nevet is változtattatok? Az a titkosszolgálat semmit sem bíz a véletlenre, ha az ügynökeiről van szó. - röhögött az egyik. 

-  Nevet változtatni? Viccel? 20 éve Patrick a nevem és tudtommal Chris sem változtatott születése óta nevet. - méltatlankodtam. - És ha most megbocsájtanak én távoznék...

Sikerült az egyiküknek a csuklójába harapnom mire a páciens hatalmas üvöltéssel hátraugrott. A másik karomat próbáltam kitépni, de a csávó résen volt és beletérdelt a térdhajlatomba. Összecsuklottam mint egy rongybaba. A kocsiból közben még két alak ugrott elő, hogy a társaik segítségére siessenek. Az egyik valami büdös rongydarabot erőszakolt bele a számba. Tisztára mint egy akciófilmben. Már az is megfordult a fejemben, hogy nem-e valami Kész átverés! sorozatba kerültem annyira abszurdnak tűnt az egész helyzet. De mikor betuszkoltak a tágas csomagtartóba  már kezdtem komolyan pánikba esni. A kezemet és lábamat összekötözték. Aztán magamra hagytak... Látszólag. Az utastértől csak egy vastag fekete üveg választott el. Próbáltam kifeszegetni a kezemet a béklyóból, de ennek csak az lett a vége, hogy  borzasztóan kidörzsölődött a bőröm. Egy jó fél óra eseménytelen várakozás után újra kinyílt a csomagtartó és valaki hatalmas puffanással landolt mellettem, majd újra minden sötét lett. Egy ismerős nyöszörgést hallottam magam mellett.

- MMMmm... - Christ akartam mondani bár ez a számba gyömöszölt valamitől nem jött össze.

- Patrick? - hallottam tesókám félig-meddig megkönnyebbült hangját. - Hol vagyunk? És kik ezek az alakok? És mit akarnak tőlünk?

- Mmmmnmmnnnnnm... - ez speciel semmi nem akart lenni, csak tudatni akartam Chrisszel, hogy sajnos belém fojtották a szót. A szó legszorosabb értelmében.  

- Imádom, hogy ilyen beszédes vagy Patrick...  És milyen frappánsan fogalmazol. - kuncogott ikrem. - Hidd el kivenném azt a valamit a szádból, ha nem lenne hátrakötve a kezem. Bár mondjuk addig is csendben vagy...

Haha marha vicces. A szemeimet forgattam. Hirtelen elindult a kocsi. Egyszer csak Chris hátát éreztem a lábamnál. Valahogy odakúszott hozzám.

- Te Patrick... Most mi lesz velünk? -mondta ki helyettem a kérdést. Az igazat megvallva egyikünk se tudta, hogy mi folyik itt és hogyan folytatódik ez az egész.

Némán zötykölődtünk tovább míg egy jó bő óra múlva lefékeztünk. Kinyílt a csomagtartó és a hirtelen beszűrődő fény miatt csak hunyorogni tudtam hosszú másodpercekig. 

Két hapsi beszélgetett mellettünk valami tök idegen nyelven. Aztán hirtelen felénkfordultak és valami érdekes szagú szivacsot tartottak az orrunk elé. A fejem kezdett elnehezülni ès elsőtétedett a világ...

Egy fèlhomályos helyen tértem magamhoz immár szájtömítés és összekötözött végtagok nélkül. A fejem zúgott és amint megpróbáltam felállni a föld búgócsiga módjára forogni kezdett velem. Jobbnak láttam visszaülni az ágyamra. A szemem lassanként hozzászokott a fényviszonyokhoz és kezdett kirajzolódni előttem a szoba. A kis helyiségben csupán egy asztal, székek, egy rossz minőségű neoncső ami folyton villogott és két ágy volt. Az egyik ágyon mintha valaki mocorgott volna. 

- Chris? - kérdeztem gyanakodva és óvatosan. 

- Ahhmmm még 5 percet hadd aludjak... Anya megvár a reggelivel... - motyogta kómásan.

Odasiettem hozzá és megbökdöstem a vállát.

- Chris emeld meg a hátsófeledet mert ha én borítalak le az ágyról rosszul jársz.

- Jól van na nem kell ennyire komolyan venni mindent... - nyitotta ki a szemét végre.

- Igazad van. Mi most biztos csak álmodunk. Álmodjuk azt hogy elrabolt minket valami Chin-chan-chung-made-in-China maffia, hogy most azt sem tudom hogy hol a pokolban vagyunk és még hajlakk sincsen sehol. Ahha biztosan... Nem tudom melyikünk álmodik ilyen fantázuadúsan, de most már igazán felkelhetne mert pisilnem is kell. - összegeztem félig-meddig higgadtan a helyzetünket.

Erre már Chris is éberebb lett.

- Patrick mi folyik itt? Hol vagyunk? - állt fel hirtelen de azzal a lendülettel át is bucskázott a parányi széken.

- Mi van tesó, az orrodig sem látsz? Most legalább azt is tudod hogy meg van... - kuncogtam.

- Haha nagyon vicces vagy te humorbutyor. Nem te ütötted be az orrodat... - tapogatta Chris sajgó szaglószervét.

Ebben a pillanatban valaki benyitott a kicsi szobába. Rémülten álltunk egymás mellett ikertesómmal. Most mi következik?